Bogdanka

(A név jelentése: Isten ajándéka)
Az autó egész a karámig hajtott. Mérges lettem, micsoda szemtelenség behajtani a területünkre, egész közel a lovakhoz! Majd kinyílt az autó ajtaja és kiszállt belőle egy izmos, jóképű fiú. Benyúlt az autóba és kivette a hugát. Mosolygós arcú, nagyon lelkes kislány nézett rám. Elszégyelltem magam a dühöm miatt. Előkerült a tolókocsi. A kislány elhelyezkedett benne, majd vidáman nézett körül a tanyán.
– Már kora reggel óta nagyon izgatott vagyok! – mondta. – Végre lovagolhatok! Életemben először!
– De jó! Póni is van! Évek óta vágytam rá, hogy megsimogassak egyet!
Kihoztam Mokányt, a szürke pónit. A lányka nyújtotta a kezét. Nehezen érte el. Közelebb húztam hozzá a pónit és hagytam legelni. Figyeltem a ragyogó szemeket és örömmel töltött el, hogy megadhattam neki ezt a lehetőséget. Csodálatos élmény volt mindkettőnk számára ez a pillanat!
Mikor feltettük a lóra, remegett a keze. Még lélegezni is elfelejtett. A terapeutának többször is szólnia kellett:
– Bogdánka, lélegezz!!!
Görcsösen kapaszkodott a voltizs hevederbe. Mosolyogni próbált, de annyira izgult, hogy minden erejét, figyelmét össze kellett szednie ahhoz, hogy a lovon maradjon. Egyik oldalról a terapeuta fogta, a másik oldalról erős, szerető bátyja, akire mindig támaszkodhatott.
– Úgy érzem magam, mintha főnök lennék! – kiáltotta nevetve.
Magamban mosolyogtam, mert tudtam, hogy ez a cél. Lenn a tolókocsiban nyomorogva úgy érezte magát, mintha ő lenne a legkisebb a világon. A ló hátáról nézve kitárult a világ. Az érzés olyan volt, mintha újra tudna járni, mint régen, nyolc éves korában, mikor az iskolaudvaron rohangált.
Sokat kellett küzdenie az életéért, de nem adta fel. Ő nem. Az orvosok már lemondtak róla, de ő és a szülei tovább küzdöttek. Hosszú ideig feküdt kómában a műtét után. Az anyja nagy fájdalommal mesélte el a történteket. Csak álltam, szinte beleszédültem.
Ebben a pillanatban éreztem először igazán, hogy mennyire fontos a munkánk.

8 éves korában, egészségesen

15 évesen